Kárpáti Péter. Térkép a túlvilágról. Budapest: Selinunte Kiadó, 2023. 436 p.

Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című kötete 2023-ban jelent meg a Selinunte kiadónál, amely rendszeresen gondozza a szerző munkáit. 2018-ban kiadták „Kárpáti Péter és barátai” szerzőségében a Színház az orrod hegyén című drámakötetet,¹ amely improvizációs technikával készült darabokat gyűjt össze, és Az álom féltestvére (a Tünet Együttessel), a Dongó (a k2-vel), az 1089 (színház az orrod hegyén) (az SZFE Zsótér–Börcsök osztályával), a Kéksziget (a Kerekasztal Színházi Nevelési Társulattal), a Hungari (a HOPParttal) és a H LH T TL NS G (Georgita Máté Dezső és Varga Zsófia darabja, a FAQ Társulattal) című színdarabokat tartalmazza, az Olvasópróba sorozat Menni vagy maradni? Mai magyar színdarabok című kötet² pedig az Ultonia és a Moszkva–Peking transzszimfónia című Kárpáti-darabokat. A kiadó Kortárs színházi alkotók sorozatában megjelent Színházíró című könyv pedig a szerző szakmai életútját és színdarabjainak világát és működését vizsgálja előadásainak tükrében.³

A Térkép a túlvilágról borítóját Veronika Keresztesová tervezte, aki a szerző több színházi előadásának látványtervezője, így jártas a szövegvilágában. A kék árnyalataival játszó maszatos kozmosz tágas horizontot nyit, amelyben biztonságos és telített a végtelen űr, amelyet sejtet. Két fekete csomó lebeg benne, melyek bár nem teljesen kapcsolódnak egymáshoz, mégis érezhetően egy magból fakadnak. Ebben a vizuális univerzumban ugyanúgy el lehet merülni, mint az inspirációs forrásul szolgáló szövegekben. A kötet egy önéletrajzi esszéregényt tartalmaz Térkép a túlvilágról címmel, hat párbeszédes színdarabot (Tótferi, Negyedik kapu, A szerelem megszállott rabjának története, Végső leszámolás doktor Quartzcal, A pitbull cselekedetei, Szaturnusz gyűrűje), továbbá a Díszelőadás című, monológ formátumban megírt kisregény színpadra adaptált, rövidített változatát, és egy esszéválogatást, a Túlvilágon túl címmel. Noha a címadó szöveg műfaja nem dráma, hanem esszéregény, egyik fejezetéből színházi előadás készült, tehát ez is színházi szöveggé vált. Az előbemutatóját 2024. május 18-19-én tartották a Trafóban,⁴ a bemutató pedig 2024. július 27-én volt a Thealteren.⁵

A címadó Térkép a túlvilágról szöveg az önéletrajzi esszéregény műfaji megjelölést viseli, ugyanakkor a szerzőről a gyerekkori történetein kívül keveset tudunk meg. Az írás folyamatával egyidejű családi események említés szintjén szerepelnek a szövegben, és a közvetlen, tegeződő kiszólások, kacskaringós mellékszálak rendszerint hatásosan el is terelik róluk a figyelmet. Az önéletrajziság itt csali, dramaturgiai mesterterv része. Inkább szakmai önéletrajz ez, amelyben a próza- és drámaírói identitás boncolásán keresztül beszél Kárpáti egy apróságról, az életről.

A szerző-elbeszélő nagyapja a nyolcvanas éveiben egy betegség folyamán kiszáradás közeli állapotba került, családja pedig úgy tudta naponta több órán keresztül itatni őt, hogy meséltették, ezáltal elterelték figyelmét az életmentő akcióról. Így lett az elbeszélő életében a mesélés gesztusa egyenlő az életben maradással. Gyógyulása alatt a nagyapa mesélt gyermekkorában eltűnt édesapjáról is, Bíró Móricról, és az egész regényt átszövi a nyomozás a szerző dédapja után. Az ő hiányzó történetével támasztja alá a szöveget átható, olykor céltalannak tűnő, de minden esetben lenyűgöző nyelvezetű és ötletes mellékutakat.

A regény történetfoszlányai olyan szövegeket, drámatöredékeket, motívumokat tartalmaznak, amelyekből Kárpáti komplett színdarabokat is írt (pl. Ultonia, Negyedik kapu, Tótferi), illetve a kötet végi esszék gondolatvilágához tartoznak. Használ naplórészleteket az írás folyamatáról, amelyekben egész ötlethalmazt tesz a szöveg részévé azzal kapcsolatban, hogy merre vigye tovább a történetet. Az Ultonia hajón Amerikába menekülő Bíró Móric csak pillanatokra bukkan fel, nála több szerepet kap viszont Tonelli Sándor író, aki álruhában utazik a fedélzeten, hogy rögzítse a kivándorlók történeteit, nyelvezetét. Felvillan a gondolat, hogy a szerző–elbeszélő Tonellin keresztül az értelmiségi létről is írhatna, de elveti ezt, mivel állítása szerint túl közel van hozzá. Ezért írja meg inkább a hajót. Felvállaltan kerüli meg eredeti szándékát, a dédapa történetének elmondását, színházeszményének az Ultonia töredékes, mesélős világát jelöli ki. Az olvasó tudja, hogy a szerző aktív színházcsináló, ezért a színházi munkásságával kapcsolatos reflexiói a gyerekkori történetekhez és az önreflexiókhoz hasonlóan hihető élettörténeti adalékként hatnak. Miközben ekkor már Tonelli kapcsán azt is tudjuk, hogy ami valóban közel áll hozzá, arról nem ír. Az egyértelmű fikció és az önéletrajziság között feszültség keletkezik, mely egyfajta várakozást generál. Szórakoztatóan vérre menő roadmovie: menekülés az önéletrajziság elől. A szöveg amellett, hogy sikeresen kísérletező próza, színházi is annyiban, hogy megszólítja az olvasót, a közönségnek beszél, és színdarab-töredékeket is tartalmaz.

Az elbeszélő kritikát fogalmaz meg a népmesegyűjtő Benedek Elekkel kapcsolatban, és szembeállítja vele a szintén népmesegyűjtő Kálmány Lajos munkásságát. (A felelős népköltészet, népmesegyűjtés gondolatköre a kötet végi esszéknek is sarkalatos pontja.) Míg Benedek Elek egyfajta erkölcsi, világnézeti esztétizáláson szűrte át és hagyta örökül az általa gyűjtött történeteket, Kálmány Lajos jellemzően meghagyta őket eredeti formájukban.⁶ A szöveg egészében elszórva a szerző rendszeresen megfogalmazza a fenntartásait a tudományos, értelmező gondolkodásmóddal szemben – az olvasónak sokat segít, amikor legalább annyira alátámasztja feltevéseit, ahogy például Benedek és Kálmány esetében teszi ezt. Az esszéregény műfajából kifolyólag elfogadható az a szerzői pozíció, amely nem tartja feladatának a bizonyítást, viszont jóleső, amikor mégis megteszi, olyannyira fontos kérdésekre világít rá. Az egész kötet tükrében Kárpáti színdarabjai a kézzelfogható példái annak, mennyire érvényes és izgalmas az a mód, ahogyan a szerző viszonyul az említett mesegyűjtők munkásságának tárgyához. A népmesegyűjtők ugyan hozzáférhetnek a középkorban kiirtott népi, mágikus kultúra lenyomataihoz és maradványaihoz, viszont nem mindegy, hogyan rögzítik ezeket, és hogyan hagyják az utókorra: hogyan kanonizálódik az egyetemes mondakincs, azon belül is a magyar. Az, hogy Kárpáti a kutatásain keresztül felfedezte ezeket az eltéréseket a gyűjtői attitűdökben, és leírja a tapasztalatait, jelentősen több, mint művészi tett. Az ilyen jellegű filológiai kitérők ugyanolyan mélyrehatóak, mint egy-egy emlékezetes karakter sorsa, például az Ultonián utazó Lengyelnéé, aki a fedélzeten tudja meg, hogy az Amerikában élő és dolgozó családja bányarobbanás áldozata lett. Vagy amilyen Kálmány Lajos alakja.

A szerző–elbeszélő folyamatos harcban áll önmagával, mint íróval és az értelmező „tudománnyal” (pl. a népköltészetet leegyszerűsítő gyűjtői attitűddel), ami részben analóg azzal, hogy nem tudja megírni a dédapja történetét, mivel nincs birtokában kellő mennyiségű információnak, így egy leleményes fináléval zár, miszerint nőnek öltözve, Jászai Mari mellett autókázva szökött Pestre Bergl Mór, azaz Bíró Móric. Ahhoz, hogy el lehessen fogadni a Bizánc bemutatójára igyekvő Jászait megoldásként, végig kellett követni az elbeszélő évtizedeken átívelő, múltfeltáró akcióját. Az írás, az élet, az emlékezés, a történetírás, a családi szálak folyamatosan széttartanak, majd újra egyesülnek, és ez a dinamika végül acélerős kohéziónak bizonyul. Az esszéregény azt a filozófiát vallja, hogy a felrajzolt problematikából nincs valódi kiút, csak a semmibe tartó menekülőutak szövevénye, melyek a mesékhez és a színházhoz vezetnek. A szerző–elbeszélő számára képtelenség értelmezni, lineáris történetet írni, ismeretlen múltat kitalált valóságtöredékekkel feltölteni. Az egyetlen, amit tehet, hogy elengedi az értelmezői késztetéseket és elfogadja, hogy a valóság egyenlő a mesével. Az írói és emberi – rendszerint zsákutcába torkolló – útkeresés, a családtörténetírás töredékessége nem uralkodik el a szövegen, hanem visszafogott említései mentén erősíti a sztorit. Az el nem mondott történet és a sok összehordott kulturális, önéletrajzi és fikciós történetmorzsa adja ki az egy igaz történetet, amit máshogy nem is lehetett volna elmondani.

Színdarabok

A Díszelőadás⁷ eredeti kiadása a Liget Műhely gondozásában jelent meg 1996-ban.⁸ A szöveg a MEK-en is olvasható,⁹ továbbá része A kivándorló zsebkönyve című kötetnek.¹⁰  Jelen verziót a szerző saját rendezéséhez dolgozta át, nagyjából egyharmadára rövidítve az eredeti szöveget. A veszettség gyógyításával megbízott Hőgyes Endre gazdag, játékosan stilizált nyelvezetű monológját tartja a Térkép a túlvilágról elbeszélője a legkomolyabb szövegének.¹¹

A Tótferi¹²  olvasmánynak is kitűnő, Julika és a címszereplő szívszorító kapcsolata emlékezetes. A fiú már a születése előtti pillanatokban háborúba vonulásról álmodozik, a lány pedig addig aggódik, amíg jól megszületik helyette. A hunglisht¹³ és tájnyelvet keverő szöveg humora frenetikus, igazán pikánssá viszont az teszi, hogy a parádés duó, Szempétör és Uram Teremtőm szájából halljuk a kifejezéseket. „Hisz mindönki tudja, hogy a tetűt a Pétör teremtette. Igaz, bodi? Ne godehellez, mert hallom.”¹⁴ Hatalmas kincs ez a szöveg, egyszerre őrzi meg a népköltészet világát, és teszi azt maivá a nyelvi leleményeivel (szolárijom), a humorával.

A korábban Nick Carter címen futott Végső leszámolás Doktor Quartzcal (játék)¹⁵ szerelmi szerepjáték, melyben kissé zavarba ejtő, hogy az utolsó oldalig felnőtt szereplőnek hat Zanoni, Quartz és Carter alakja, pusztán a legvégén olvasható néhány utalás, amelyből kiderül, hogy gyerekekről volt szó. A sűrűn váltakozó, izgalmas és leleményes mikrojátékok nélkülözik a karakterek közötti mélyebb kapcsolatot, ennélfogva igencsak talányos a darab célja.

A Negyedik kapu¹⁶  című darabban haszid zsidó mitológiai elemeket ironikus szituációkban jár körbe a szerző, a szent élet kontra csajozás és a messiásvárás motívumai visszatérő elemei a szövegnek. A darab hangulata magával ragadó, egyértelmű, hogy a mesélés aktusa a lényeg, így jót tesz neki a látszólagos céltalanság, mellyel szórakoztató belső körök, történetszilánkok születnek, lámpások egy végtelen, mégis biztonságos barlangban.

A szerelem megszálott rabjának története, avagy mit tett Umáma Átikával?¹⁷  című szöveg Az Ezeregyéjszaka meséit használja fel, első kiadásakor Első éjszaka, avagy utolsó címet viselte¹⁸ . Seherezádé a túlélése érdekében mesél a Királynak, nem fejezi be a történeteket, a hallgatósága alig bírja kivárni a másnapot a folytatásért, így telik el a közös negyven évük. A darab olvastatja magát, formailag történet a történetben, a mesék karakterei is mesélnek egymásnak. A helyzetek, figurák, nyelvi fordulatok bájos, néhol nyers, néhol kifinomult humorral beszélnek a dráma velejéről, mely igazán a legvégén bomlik ki. A szereplők a harag–vágy horizontját népesítik be. Mivel szinte mindenki történetmondáson keresztül szól a másikhoz, a személyközi kapcsolatok jellemzően nem mélyülnek el. Mégis, Seherezádé és a Király kettőse markánsan és érzékletesen jeleníti meg a teljes életre szóló szerelmi kapcsolatot.

Kárpáti színpadra szánt szövegei közül A pitbull cselekedetei és a Szaturnusz gyűrűje nyelvezetében jelentősen eltér az előzőektől, illetve a monológformájú Díszelőadástól. A pitbull cselekedeteinek¹⁹  szövegvilágát kimondatlanságok, töredékesség, stilizált hétköznapi beszéd jellemzi. Speciális szimbólumok jelzik a főbb karaktereket: ♀ Endzsit, ♂ a férjét, akiről később kiderül, hogy valójában másnak a férje, שּׂ a névtelen prófétát, ☼ Zsuzsát, a valódi feleséget. A többi szerep viszont az ősbemutató előadásaiban játszó színészek keresztneveinek kezdőbetűje: N, mint Natasa (Stork) és M, mint Martin (Boross). A szereplők útjai végzetesen keresztezik egymást, ♂, a férj van a középpontban, önmaga alteregójaként tapasztalja meg életének két alternatíváját, s nem derül ki a végére sem, hogy melyik a valódi. Légüres térben lebeg két nő között.

A Szaturnusz gyűrűje²⁰  az Örkény Színház színészeinek improvizációiból készült. Nyelvi töredékességében, a tőmondatok használatában hasonló A pitbull cselekedeteihez, és ez a darab is tartalmaz szerepjátékot, mint a Végső leszámolás Doktor Quartzcal. Az elején kifejezetten izgalmas, ahogy a szereplők elmesélik autóbaleseteiket és egy ideig nem lehet eldönteni, hogy önmaguk másai-e, élők-e vagy holtak. Zsolt és Betti gyereket várnak, Annamari (végül is ő az egyetlen halott) Zsolt exe, közös múltjukban sikeres zenekaruk volt, Zsolt haverjai tejfakasztó bulit szerveznek, és megviccelik barátjukat azzal, hogy akkor született meg a gyereke, amikor ő (kamionosként) az autópályán vesztegelt, Zsoltnak pedig van egy 25 éves fia, akit most ismert meg. A darab hatásmechanizmusában a Szerelem megszállott rabjának történetét követi abból a szempontból, hogy a szilánkos „szerepívek” miatt nem tudjuk hova tartunk, a történet a legeslegvégén mélyül el igazán egy-egy kapcsolatban, és azon keresztül egyéni sorsban. Itt például a szülés élményétől és látványától korábban irtózó leendő apuka a darab végére oda jut, hogy kivesz egy hónap szabadságot, hogy a párja mellett lehessen a gyerekük születése körüli időszakban.

A túlvilágon túl – öt esszé

A Túlvilágon túl összegzi és kibontja az esszéregényben is tematizált kérdések egy részét. Számba veszi azokat a problémákat, amelyek nyomán a népköltészet, a mesei emlékek torzulnak, a mesemondás gyakorlata elvész. A szerző szerint ezáltal sekélyesedik a világunk, a konklúziók, értelmezések leszűkítik a mítoszok, mesék jelentéstartományát, világát. Ebben nehéz lenne nem igazat adni neki.

A Merre van a túlvilág? című esszé a túlvilág, szülés, születés, terhesség motívumaival és a hozzájuk kapcsolódó mesékkel foglalkozik. Kifejti a hazugságmese fogalmát: amikor a mítosz ismeretének hiányában valaki erősen torzítva adja tovább a történetet. Például az eprésző malom, amit végigkerget a fiú a világon, hogy megőrölhesse a búzáját.²¹  Az Angyalbárányok esszé teremtésmítoszokkal, Lucifer és a bibliai Évát megrontó Sámáél összemosásával, a népi Krisztus és Szempétör (a Tótferi frenetikus párosa) alakjaival foglalkozik. Kifejti, hogy azért is nehéz (és értelmetlen) megfejteni a népmeséket, mert több nemzetű gyökereik vannak, továbbá bibliai történetek, illetve alakok keverednek bennük. A beszélő koponya című esszében utánajár, hogyan jött létre a címadó hiedelemmondából Don Juan mítosza. Az eredeti hiedelemmonda főszereplőjét a sevillai Don Juan Tenorióra cserélték a történetmondók, majd a nőcsábász alakjával terjedt el egész Európában. „A Don Juan-figura és az eredeti hiedelem fúziójából egy bikaerős mutáns keletkezett. Ötven évvel később már Olaszországot is megfertőzte a commedia dell’arte nevű platformon keresztül.”²²  Különösen izgalmas, ahogyan az esszé a mesék vándorlását, transzformációját levezeti. Elmélkedő Konrád legendájának eredeti verzióját egy 1963-ban Somogyba deportált bukovinai paraszttól gyűjtötte Bosnyák Sándor „szinte XI. századi érintetlenségében”.²³  A szerzetes követi a kismadár énekét, és egy órán keresztül hallgatja a fa alatt. Mire visszamegy a monostorba, az ismeretlen jövővel találja szemben magát, kiderül, hogy valójában háromszáz év telt el. A nagykállói botrány legendájában Illés próféta katonatiszt, a Messiás pedig nő képében jelent meg a nagykállói rabbi Széder estjén, hogy áldást kérjenek a frigyükre. „Groteszk kövülete egy halott legendának”²⁴  – írja Kárpáti, hiszen a női Messiás nem fér össze a zsidó gondolkodással, és az sem, hogy a két alak házasságra lépése hozná el a megváltást.

Kárpáti arra hívja fel a figyelmet az esszékben és az esszéregényben, hogy az ősmítoszok és vallási mitológiák, a mondakincsünk a cenzúraként működő gyűjtés során és az értelmezéseken keresztül, illetve a hazugságmesék által vagy teljesen elvesznek, vagy legalábbis jelentősen csorbulnak. A Tótferi és a Negyedik kapu például – a teljesség igénye nélkül – meggyőző eredményei annak, hogy milyen minőség születik, ha értő és felelős kezekbe kerülnek ezek a legendák, történetek. A szerző úgy teszi kortárssá a mítoszokat nyelvi leleményeivel és elmélyült figyelmével, hogy elkerüli a mesterkélt modernizálást. A népköltészetünk életben tartása nemzeti érdek, de nem mindegy, hogyan nyúlunk hozzá. Ki vitatkozna azzal, hogy a kutatott témával szembeni teljeskörű alázat és kíváncsiság létfontosságú összetevői a tudományos munkának? Az értelmezői attitűd, a gyűjteményképzés és kategorizálás rendszeres kritikája akkor kerül közel az olvasóhoz, amikor a szerző részletező, konkrét példát hoz rá (Benedek Elek kontra Kálmány Lajos). Ugyanez például a Piroska és a farkas mese kapcsán kevésbé meggyőző.²⁵ Igaz, a műfajválasztás okán (esszéregény és esszé) az állításokat bizonyító magyarázatok hiányát nemigen lehet felróni. Az esszéregény végeredményben fikciós szöveg, melynek tartalma viszont túlmutat önmagán. Az esszé műfaja szintén szabad szellemű alkotás. Ahogy Adorno írja: „Értelmezései nélkülözik a filológiai igazolást és megfontolást.”²⁶  Kárpáti ugyanakkor kutatásai során jóformán azt a munkát végzi el, amit egy elméleti kutatással foglalkozó szakember, csak éppen más formába önti a konklúzióit. A művészeti alkotások befogadásához és új kánonok kialakításához, megerősítéséhez az esetek többségében kevés önmagában az alkotás, szükséges hozzá annak az elemzése is. Csak ismételni tudom, milyen fontos a népi kultúra, a történetek ápolása. Önéletrajz, fikció, esszé ide vagy oda, nem hagy nyugodni az a gondolat, milyen csodálatos lenne, ha a megkezdett út nem érne véget a remek színdaraboknál és jelen kötetnél, hanem Kárpáti Péter kutatásaiból, mondafeldolgozásaiból – a színházi előadásokon túl – születne animációs sorozat, (felnőtt)mesekönyvsorozat, bármi, amellyel még szélesebb körben, hosszútávon hozzáférhetővé válna a népköltészetünk ezen újrafelfedezése.

„Van egy közkeletű vélekedés, mely a népköltészetet szimbólumnyelvnek tekinti. Ez bosszantó, bár van benne igazság. Csakhogy könnyen elfedi a lényeget, vagyis a részleteket. Hiszen a mi magyar mesénkben a táj nem olyan, mint a mongol alvilágban, nem olyanok a fák, a fű, a patak. Nem olyan – de akkor milyen? Valóban megnyitja a mese jelentéstartományát, ha tudjuk, hogy a túlviláglátomások mögött időben és térben elképzelhetetlenül távoli poklok képei vannak az emlékezet mélyére temetve. De ez csak kicsivel visz közelebb a mese megfejtéséhez. Itt ülök a betonszürke pesti alvilágban, és az ősi mongol alvilág csak alig pár centivel esik távolabbra tőlem, mint azok a bárányok a réten és a rozoga deszkahíd.”²⁷ – írja Kárpáti az Angyalbárányok című esszében.