Dargay Marcell. A 180-as Csoport (1979–1990). Művek – Kontextus – Recepció. Budapest: Prae Kiadó, 2023. 320 p.

Dargay Marcell könyve a 180-as Csoport tizenegy éves fennállásának és működésének történetét írja meg fókuszba állítva az együttes hangszeres-zeneszerző tagjainak alkotásait azok figyelmes, árnyalt elemzésével. A Csoport körül alakuló eddigi emlékezetszerkezet szinte kizárólag a repetitív zenére, mint a Csoport által játszott fő stílusra koncentrál, azon belül is a repetitív stílus amerikai képviselőinek, Steve Reich, Philip Glass, Frederic Rzewski és Terry Riley műveinek magyarországi meghonosítását őrzi. Dargay könyve ennél szélesebb perspektívából tekint a 180-asok arculatára, és pontosan elhelyezi a Csoportban és a Csoportnak készült opuszokat a maguk zenei és tágabb művészi közegében egyaránt. A Csoport saját alkotásainak elemzése mellett Dargay a tagokat körülvevő zenei és a társművészetekkel ápolt szoros kapcsolati hálót is felépíti, ezáltal komplexebb olvasói és befogadói helyzetet teremt. Ez a kiterjedt kapcsolatrendszer, a 1980-as évek zenei életének eseményei, a második nyilvánosság szerkezetét is felvázolja.

A könyv felépítése

A tartalomjegyzék világos, könnyen áttekinthető és konzekvens, egyértelműen látszik, hogy Dargay rendre törekszik, repertóriumot akar adni a csoport munkáiból 1979-től 1990-ig. A hat nagy fejezet közül az elsőben ismerteti a Csoport megalakulásának hátterét és körülményeit, az együttes működését és fogadtatását, valamint áttekinti a saját műveikből kiépült repertoárt. A huszonegy oldalnyi szöveg rengeteg információt, nevet, dátumot, zeneművet, együtteseket, kapcsolódásokat tartalmaz, melyek rendre visszatérnek az azt követő fejezetekben; az olvasás a nagy perspektívájú totálból indul, majd fokozatosan közelít a zeneművek elemzése felé, közben mindvégig megtartva a kitekintés mozzanatát.

A bevezető fejezetet további öt követi: Dargay alkotásaikon keresztül rajzolja meg Márta István, Melis László, Soós András, Szemző Tibor és Faragó Béla művészi portréját. Huszonhárom elemzést olvashatunk, mindegyiket azonos felépítés szerint szerkesztve. A szerző elsőként a fellelhető források alapján rekonstruálja az adott mű bemutatásának körülményeit és az együttes repertoárjában betöltött szerepét: mikor, hol játszották először és a későbbiekben, készítettek-e belőle lemez- vagy rádiófelvételt.1 Második lépésben Dargay a kulturális hálót helyezi a középpontba: megmutatja az inspirációs forrásokat, a zenei és zenén kívüli utalásrendszereket,2 így rajzolja meg a szélesebb művészi hivatkozásrendszert, melyből többek között az is kirajzolódik, hogy a 180-as Csoport az államszocializmus utolsó évtizedében a teljes neoavantgárd kört maga köré szervezi: Hajas Tibor, Erdély Miklós és Jeles András megkerülhetetlen résztvevői és inspirációs forrásai a Csoport tagjainak.

A huszonhárom zenemű bemutatásának harmadik és egyben legnagyobb terjedelmű részét maguk a zenei elemzések teszik ki, ahogy Dargay írja a könyv előszavában:

„annak ellenére, hogy a történeti feldolgozáshoz kellő minőségű és elegendő forrás állt rendelkezésemre, inkább magukra a kompozíciókra és azok minél alaposabb elemzésére koncentráltam írásomban. Zeneszerzőként ezt a feladatot testhezállóbbnak és inspiratívnak is éreztem.”3

Az elemzéseket olvasva egyszerre jelenik meg az olvasó előtt a mindig fókuszban maradó zenei mikroanalízis és a társművészeti makrovilágra való folyamatos reflexió. A könyv ideális olvasója tehát egy zeneileg képzett alkotó- vagy előadóművész vagy zenetudós, hiszen az írás Dargay DLA dolgozatának4 könyv formában kiadott változata. A műelemzés, mint a zenéről való gondolkodás egyik formája, nemcsak azért vonzó része a könyvnek, mert Dargay ezáltal erősíti a Csoport zenetörténeti pozícióját, hanem azért is, mert aláhúzza annak fontosságát, hogy gyakorló zenészek, aktív zeneszerzők is készítsenek zenei analízist.

A zenei elemzés során a szakmai nyelvhasználat elengedhetetlen, emiatt egy nem szakmabeli olvasónak talán az analízisek nehezebben befogadhatóak, viszont Dargay gondosan megválasztott elbeszélői pozíciója az elemzések során is megőrzi könnyed és gördülékeny írói stílusát; a tömény és absztrakt-zenei mondanivalót kottapéldákkal és fakszimile-másolatokkal lazítja, magyarázza, illusztrálja. Összesen kilenc táblázatot (ebből egy kép a Csoport tagjait ábrázolja, a többi mind a zenei elemzések része) és 131 kottapéldát tartalmaz a könyv, valamint huszonöt fakszimilével gazdagítja a szerző a huszonhárom mű elemzését. Terjedelmüket és fontosságukat tekintve is a kottapéldák bírnak a legfontosabb magyarázó funkcióval. A kottakép mindig pontos, világos és könnyen átlátható, a többszólamú zenei anyagok ábrázolásánál a befogadás még egy plusz olvasatként szinte képzőművészeti esztétikával is bír. Olvasás közben gyakran kaptam magam azon, hogy úgy érzem, mintha egy festményt néznék, úgy követem a különböző sorokat, hangszereket, együtthangzásokat. Ebből a képszerű olvasási és kifejezésmódból kiindulva és inspirálódva én is készítettem egy ábrát a könyvben található személyekről, felvázoltam az általuk kirajzolt hálót.5 Bár Dargay könyvének fókusza a zenei analíziseken van, a háttérben egy másik rétegként kirajzolódik ez a kulturális háló is, s a olvasása közben mindezt összerakhatja az olvasó.

A könyv felépítésének megfelelően készítettem el az ábrát, melyben a Csoport öt zeneszerzőtagját helyeztem a középpontba: Márta Istvánt, Melis Lászlót, Soós Andrást, Szemző Tibort és Faragó Bélát. Az együttes többi tagja a bal felső sarokban kapott helyet:⁶ Gőz László, Kálnai János, Körmendy Ferenc, Schnierer Klára, Simon Ferenc, Székely Kinga, Tihanyi Gellért, Tóth Tamás és Vörös D. László.⁷ Velük, vagyis a 180-as Csoporttal egy időben működő más zenei műhelyek, amelyek ugyancsak alternatív utakon jártak, fontos inspirációs forrásként szolgáltak a Csoport tagjainak.⁸ A Dobszay László és Szendrei Janka vezette Schola Hungarica gregorián kórusnak több 180-as tagja is volt, köztük Melis László, akinek zeneszerzőként a középkori zene megkerülhetetlen inspirációs forrást jelentett. A Kortárs Zenei Műhely Szabados György jazz-zongorista, zeneszerző irányítása alatt működött a Csoporthoz hasonló innovatív szellemben, amely főleg Szemző művészetére gyakorolt erőteljes hatást.⁹ A Csoport egyik legmeghatározóbb szellemi mintaképének¹⁰ az Új Zenei Stúdió11 bizonyult; Sáry László, Jeney Zoltán, Eötvös Péter, Vidovszky László, Kocsis Zoltán, Wilheim András és Dukay Barnabás a kortárs klasszikus zene megkerülhetetlen alakjai, művészetük az 1980-as években is kísérletező, innovatív. Az Új Zenei Stúdió annak ellenére lett a 180-as Csoport inspirációs forrása, hogy működési módjuk különbözött. Míg a Csoport állandó tagokkal rendelkező előadóegyüttesként definiálta magát, akik alól egy idő után „kifutott a repertoár”,¹² az Új Zenei Stúdió inkább magukra a kompozíciókra koncentrált, fix tagság nélkül működő szellemi és zenei közösségként létezett.¹³ A két együttes tagjainak képzési háttere viszont fedi egymást, hiszen a klasszikus zenei képzést szinte kizárólag csak hivatalos, intézményes keretek között lehetett megszerezni.¹⁴ Így került az ábrára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézete és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszaka mint meghatározó oktatási és kapcsolatszerzési csomópontok.

Dargay rávilágít a 180-as Csoport indulását körülvevő, egymásnak látszólag ellentmondó tényekre; a második nyilvánossággal való nyílt szimpatizálásra és emellett az akadémiai képzésben való – elkerülhetetlen – részvételre,¹⁵ valamint arra is, hogy a Csoport külföldi vendégszerepléseinek nemcsak művészi, hanem kulturális-földrajzi oka is volt:

„Vendégszerepléseik között olyan fesztiválok meghívásait találhatjuk, mint a Festival d’Automne á Paris (1982), a karlsruhei European Minimal Music Festival (1982) vagy a grazi Musikprotokoll (1985). Meg kell azonban jegyezni, hogy a 180-as Csoport külföldi recepciójában nagy jelentőséggel bírt, hogy a – nem mellékesen – különböző baloldali áramlatokkal aktív szellemi közösséget vállaló amerikai repetitív szerzők darabjait játszó együttes a vasfüggönyön túlról, izolált területről érkezett. Ezt a tényt a kritika gyakran hangoztatta, de egy interjúban maga Szemző Tibor is elismerte, hogy külföldi sikereik nem kis részben annak is köszönhetők, hogy a fenti okokból kifolyólag »nagyon érdekesek, egzotikusak« voltak a nyugat-európai közönség számára.”¹⁶

A 180-as Csoportot körülvevő kiterjedt kulturális hálózat részben ennek a nyílt politikai-szellemi szerepvállalásnak a következménye, amelynek az országhatáron belül csak a második nyilvánosság adhatott helyet.¹⁷ Talán e nyílt szerepvállalásnak és a Csoport tagjainak tágasabb művészi mezsgyére kitekintő érdeklődése, globális inspirációkeresése is az oka annak, hogy a társművészetek leginnovatívabb formáihoz és a populáris szférához egyaránt tudtak kapcsolódni. A korabeli kritikák éles bírálatait és látszólag dicsérő megnyilvánulásait Dargay a könyv egészén következetesen végigvezeti. Az ábrán feltüntettem azokat a zenetudósokat, akik foglalkoztak a 180-as Csoporttal és feltűnnek a könyvben, akár kortárs zenekritikák írói, akár későbbi tanulmányok megjelentetői; Grabócz Márta, Dalos Anna, Szőnyei Tamás, Kovács Sándor, Hajnóczy Csaba, Kroó György és Földes Imre. Petrovics Emil zeneszerzőként talán kakukktojás a sorban, de az Új Zenei Stúdió ellenében megfogalmazott, a 180-as Csoporttal látszólag szimpatizáló írása megkerülhetetlen történeti forrás.¹⁸

A zenén kívüli művészeti ágak közül a képzőművészeti kapcsolódások főként Szemző Tiborhoz köthetők; szellemi szövetségesei a szentendrei autodidakta képzőművészekből álló Vajda Lajos Stúdió tagjai, különösen feLugossy László, ef Zámbó István és Bereznai Péter, valamint a két gigászi alak, Erdély Miklós és Hajas Tibor művészete is inspirálóan hatott a fuvolás-zeneszerzőre. A Csoporttal szoros alkotói kapcsolatban állt még Forgács Péter video- és multimédiaművész, aki narrátorként vett részt az együttes munkájában.¹⁹

Az irodalomhoz és a színházhoz való kapcsolódás talán Márta István és Melis László számára volt a legfontosabb. Márta, az őt követő Faragó Bélán kívül, az egyetlen zeneszerzői végzettséggel rendelkező 180-as tag, s az 1980-as évek elején kibontakozó művészi pályájának fontos állomása és szakmai ugródeszkája volt a Csoporthoz való csatlakozása és az ott eltöltött két éve. Ezen időszakon belül a kortárs komolyzenei alkotásain kívül alkalmazott szerzőként is komponált zenét filmekhez, tévéjátékokhoz és színházi előadásokhoz.²⁰ Részt vett a ZéGé rockzenekar munkájában, valamint a 25. Színház alapításában is szerepet vállalt, ahol kapcsolatba került Szkárosi Endre költővel és Szikora János rendezővel.²¹ Szerteágazó érdeklődési és tevékenységi köréből következő saját útkeresése 1982-ben a Csoportból való kilépéséhez vezetett, viszont kapcsolata az együttessel a ‘80-as évek második felében is megmaradt: zenei rendezője volt a Csoport első lemezének, valamint saját, 1984-es szerzői albumán is a Csoport tagjai játszottak.²²

Mártával szemben Melis kapcsolata az irodalommal és a színházzal inkább egy-egy személyhez, mintsem alkotói csoportosulásokhoz köthető. A két korai Melis-darab, A szoba és A szertartás is Hajnóczy Péter művészetéhez kapcsolódik.²³ Az 1982-es Etűd három tükörre című Melis-kompozíció Angelus Iván Tükrök című mozgásszínházi darabjához készült.²⁴ Az 1988-as Mulomedicina Chironis (Chiron öszvérgyógyászata) című kantáta epilógusában Melis Petri György Hölderlin-parafrázis című versét használja, Forgách András német fordításában.²⁵ Melis teljes életműve számos filmhez és színházi darabhoz készült kompozíciót tartalmaz; Jeles András állandó alkotótársként végigkísérte alkalmazott zeneszerzői pályáját. Az első közös munkájuk A mosoly birodalma című opera, amelyet 1986-ban mutatott be a 180-as Csoport és a Monteverdi birkózókör.²⁶

A Csoporthoz 1982-ben, fennállásuk harmadik évében csatlakozott Faragó Béla váltva Márta Istvánt a zongorista-zeneszerzői poszton.²⁷ Faragó inspirációs forrásai elsősorban zeneiek; az 1977-ben Szegedi Lászlóval közösen alapított Kis Zenei Stúdió tagjaként az alkotóműhelyben való létezés meghatározó előzménye a 180-as tagságának; bár a Kis Zenei Stúdió útja repertoárjában az Új Zenei Stúdióéhoz hasonló, a képzőművészetek és a zenei szféra más irányaiba való nyitás már inkább a 180-as Csoport művészi attitűdjét idézi.²⁸ Faragó már a 180-as Csoport tagjaként nyitott a keleti kultúrák zenéje felé, a Hortobágyi László által vezetett Gayan Uttejak Mandal Ensemble tagja lesz, majd 1987-ben a Keleti Zenei Archívum munkatársaként dolgozik.²⁹

Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján a csapatban dolgozás, csoportos alkotás művészete az államszocialista kontroll előli menekülés útja és lehetősége. Talán ennek köszönhető, hogy a magányosan alkotó szellemi nagyságok hatása mellett a 180-as Csoport tagjai gyakran kollaboráltak kis létszámú együttesekkel, például Márta István Szíveink – Requiem töredék című 1983-as művében a Dobra János vezette Tomkins Énekegyüttessel. A populáris zene irányából érkező hatások is egy-egy együtteshez kapcsolódnak; a közös szál akár a KFT-vel, a Kontroll Csoporttal, az A. E. Bizottsággal vagy az Új Modern Akrobatikával a kísérletezésre, műhelymunkára, újhullámos kapcsolódásra való törekvés.³⁰ Dargay elemző narratívája rámutat, hogy a 180-as Csoport tagjainak együttműködő törekvéseit és az őket inspiráló alkotókkal közös munkáit a művészet mint világalkotó formanyelv létrehozásának és folyamatos alakításának törekvése hatja át.

A 180-as Csoport működése idején a rendszerváltó ellenzék szamizdat irodalmának jelenvalósága a teljes második nyilvánosságra hatást gyakorol, az 1980-as éveket áthatják a zártkörű, a csak beavatottak részére elérhető előadások. Az irodalmi és színházi körökkel ellentétben a Csoport nyilvánosan hirdette meg a koncertjeit,31 de például A mosoly birodalma előadásának meghívóját Jeles András az 1987-es XIX. Magyar Filmszemlére érkező külföldi vendégek számára rejtve adta át, amelyről az ügynökakták jelentései tanúskodnak.32

A Csoport működését körüllengő szamizdat hangulatra és a második nyilvánosságban való jelenlétére számos alkalommal rávilágít Dargay: a kulturális hálóval megmutatja a neoavantgárd felületen mozgó kapcsolódásokat, a Szabó Imola Julianna33 által tervezett borító szamizdat design-ja pedig aláhúzza a kapcsolódások fontosságát.34 Bár hangsúlyozottan zenei analízisekre épül Dargay történetírása, mégis megkerülhetetlen részévé válik a kulturális háló megmutatása is, amelyhez a tágabb művészi körök olvasói is primer módon tudnak kapcsolódni. A könyv emiatt illeszkedik igazán a Prae Kiadó kultúratudományi kiadványai közé.35 A tisztán zenei elemzések megfelelnek a DLA-dolgozat szakmai követelményeinek, Dargay zeneszerzőként tekint a vizsgált művekre, hálózatkutatási módszere zenetudományi alaposságú, és azon is túlmutat a társművészetekre való nagytotál rálátása. Lábjegyzetei fontos részleteket közölnek, amellyel nem terheli meg a főszöveg már eleve sok információt tartalmazó, mégis könnyen olvasható szövetét. Hivatkozásaiban a Csoport zeneszerzőivel való email-váltásai és személyes beszélgetései egyszerre teszik szakmailag hangsúlyossá és egyben megindítóan személyessé a mondanivalót. A QR-kódos hivatkozásokat (összesen 79) is szerteágazó területekről (film, képzőművészet, színház) gyűjti össze és tárja elénk a szerző, az információhalmaz jól áttekinthető formáját adja a viszonylag új módszer.36

A könyv olvasása és az ábra elkészítése egyértelművé tette számomra a kettősséget, amely a 180-as Csoport körüli kulturális-politikai légkört illeti. A Csoport tagjai széles és szerteágazó műfaji keretek között dolgoztak és alkottak – legyen szó a társművészetekkel való aktív kapcsolódásokról vagy a formabontó zenei ötletekről –, de művészetük mindvégig a klasszikus zenei műfajon belül maradt. A tagok komolyzenei képzésének megkerülhetetlen része volt az állami oktatási intézményekben való részvétel – amely minden bizonnyal klasszikus zenei tudásuk javára vált –, mégsem kellett azonosulniuk a fő zenei áramlatokkal, maradhattak kísérletező, kívülálló művészek.37 Az együttes nyíltan ellenzéki léte a korabeli hivatalos kritika ellenszenvével párosult, a Csoport második nyilvánosságban való részvétele miatt pedig nem vette őket komolyan a zenei sajtó,38 sikerük mégis megkérdőjelezhetetlen akár az itthoni fellépési lehetőségeiket, akár külföldi vendégszerepléseiket nézzük. Dargay Marcell azzal, hogy doktori dolgozatának főszereplőivé tette a 180-as Csoport tagjait és körültekintő, alapos elemzésnek vetette alá az együttes hangszeres–zeneszerzőinek alkotásait, az 1980-as évekről alkotott zenei és kulturális emlékezetünkbe emelte őket. 1. KÉP