Szabó-Székely Ármin (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest): Ruszt József: Vidravas, 1989
Megjelenés helye: Theatron 14, 1. sz. (2020)

Ruszt József utolsó Nemzetis munkája, Galgóczi Erzsébet már 1989-re is feledett, de később kultikus olvasmánnyá vált regényadaptációja, nem képezi a nemzeti színháztörténeti kánon részét, 2020-ben azonban erős értelmezői kulcsot kínál az előadás fináléja. Ruszt egy nagy temetési jelenettel zárja az előadást, gyászolók állnak egy koporsó körül és beszédeket mondanak. A történet szerint Dr. Simon Pál temetésén vagyunk 1956-ban, Rajk újratemetésének pillanatában. A bemutató után három hónappal Nagy Imre újratemetésén fog egy Orbán Viktor nevű fiatalember a darabbeli Fiatalemberhez (Bagó Bertalan) hasonlóan tüzes beszédet mondani.

Az előadás színházkulturális kontextusa

Az 1984-es év sikerregénye volt a Vidravas, amely amellett, hogy Galgóczi Erzsébet legelismertebb prózai munkája, jelentős közéleti visszhangot is kiváltott.1 Galgóczi az 1970-es évektől a Kádár-rendszer élvonalbeli szerzői közé tartozott: megvalósította a parasztból lett értelmiségi író narratíváját. A párt kulturális vezetése a nagy magyar szocialista realista parasztregény megírását várta a Kossuth-díjas szerzőtől, ehelyett az 1950-es évek politikai és társadalmi visszáságait keményen kritizáló Vidravast kapta.2 Galgóczi prózaírói elismertsége nem járt színműveinek bemutatásával, így a Nemzeti Színház 1989-es előadása nemcsak kuriózumnak számított, hanem a színházi közegben is újrapozícionálhatta volna Galgóczi munkáit.3 Az 1988/89-es évadban a Vidravas volt a Nemzeti Színház egyetlen bemutatója, amely közvetlenül foglalkozott a Rákosi-rendszerrel, és ezen keresztül kapcsolódhatott a rendszerváltás évének politikai kontextusába. Ruszt József pályájának „átmeneti éveiben” rendezte az előadást, a zalaegerszegi műhely elhagyása és a Független Színpad megalapítása között.4 Bár Rusztnak kialakult Nemzeti-koncepciója és rendezői elköteleződése is volt az intézmény felé, a Vidravas volt az utolsó Nemzetis munkája.5 Az előadás több okból sem tudott olyan meghatározó hatást gyakorolni, mint a regény, és problematikusságával a történelmi emlékezet színházi reprezentációjának kérdéseire mutat rá.

Dramatikus szöveg, dramaturgia

Galgóczi regényéből Böhm György készített színpadi változatot. A Vidravas eredeti szövege heterogén: helyenként irodalmian leíró, máshol hosszú párbeszédeket tartalmaz, valamint Papp Simon naplórészletit és az ügyhöz kapcsolódó különböző dokumentumokat is felhasznál. Ez a stiláris sokféleség érzékelhető marad az adaptációban, de a különböző szövegminőségek nem járnak különböző dramatikus megfogalmazásokkal. A párbeszédes szituációkra épülő hagyományos szövegszerkesztésben disszonánsan hatnak a dokumentumok és a megszólalássá formált, eredetileg a narrációhoz tartozó részletek. A regény cselekményvezetése nem teljesen lineáris, dramaturgiai csomópontok köré szerveződik: ha egy új szereplő vagy gondolati elem jelenik meg a narratívában, szünetel a főelbeszélés, térben és időben is kitérőket tesz. A színpadi változat ezt az elbeszélésmódot kiegyenesíti, a történések időrendjét követve rövid jelenetekben párhuzamosan visz különböző szereplőkhöz köthető szálakat, ettől az előadás első fele dramaturgiailag szétesik. A regény főszereplője Rév Orsolya, az ő személyisége fogja össze a széttartó cselekményt. A színpadi adaptáció csökkenti Orsolya jelentőségét, megszünteti markáns nézőpontját. Böhm szövegverziója a történet közéleti, politikai „krimijére” koncentrál (a MAORT-ügyre és Orsolya beszervezésére), ezzel eltereli a figyelmet az anyag tágabb társadalomkritikájáról, a paraszti sorból való kitörés küzdelméről, és az 1950-es évek társadalmának szociológiai feszültségéről. Ez a fókuszeltolódás dramaturgiailag indokolatlanná teszi Galgóczi regényének kettős tematikáját, a Rév történetéhez tartozó szövegek egy részét pedig referenciapontok hiányában sematizálja.6 A kibillentett narratívaszerkezet mellé egy harmadik síkot is rendel az előadás. A jelenetek között Rákosi 1949-es, a Rajk-perről szóló beszédének részletei, majd az előadás befejező részében 1956-os lemondásához kapcsolódó szövege hangzik el nagypolitikai kontextust adva a történéseknek.7

A rendezés

A nyolcvanas évek végén Ruszt az ország egyik legprogresszívebb rendezőjének számított. Kísérletező előadásait Grotowski szegény színháza felől értelmezte a kritika, és szimbólumokban fogalmazó „szertartásos színháznak” nevezte.8 1990-ben a Szegedi Független Színpaddal hozza létre pályájának egyik emblematikus előadását, a „farmernadrágos” Rómeó és Júliát. Egy évvel korábban a Nemzetiben konvencionális rendezői eszközöket használ. A jelenetek nagy részét társalgási drámához illő felszíni realizmussal rendezi meg, anélkül, hogy lélektanilag rétegzett figurákat jelenítene meg. Nincsenek koherens szerepívek, kevés a kimagasló színészi pillanat. Egyetlen formanyelvileg izgalmas gesztusként Rákosi hármas megjelenítését kínálja az előadás. A jelenetek átállása közben hatalmas Rákosi-portré jelenik meg a színpad hátulját betöltő kulisszán, a Rajk-perhez kapcsolódó szövegeket egy Rákosi-báb sziluettje kíséri gesztusokkal a kulisszafal mögött, a második felvonás végére pedig megjelenik az „élő” Rákosi is a színpadon: egy színész sétál be a színpadra, koreografált mozgással, fején egy Rákosi-maszkkal.9

Színészi játék

A konvencionális színészi játéknyelv drámai helyzetek megjelenítésére törekszik, erre Sinkovits alakítása a példa. Mivel erre a szöveg csak részlegesen ad lehetőséget, a jelenetek jelentős része ellaposodik, a szövegmondás helyenként erőltetetté, didaktikussá válik. A rövid jelenetekből álló forgatókönyvszerű dramaturgia a történetre koncentrál, de sem a színészeknek, sem a nézőknek nem kínál lehetőséget a szerepívek koherens olvasására. A pályakezdő Juhász Róza alakításában valódi drámai helyezetek hiányában – a szerelemi jelenetektől eltekintve ­– a félszeg, gátlásos Rév Orsolya figurája elszíntelenedik. Hámori Ildikó szentimentális sablonossággal formálja meg Emma asszonyt, aki ezáltal elveszíti a regényben fontos szerepet játszó szociális és morális kontextusát. Béres Ilona magabiztos színészi technikával drámai pillanatok felé törekszik Karolina mellékszerepében, de Gyetvayék szála sem szolgáltat elég dús alapanyagot ahhoz, hogy dramatikus csúcspontokkal ritmizálhassa a cselekményt.

Színházi látvány és hangzás

A Csányi Árpád tervezte tér két külön esztétikára esik szét. A gyakori helyszínváltásokat a társadalmi közeget és a térfunkciót egyaránt jelző bútorok beforgatásával teremtik meg, így kerülünk konyhából irodába, börtönbe majd hálószobába. A bútorok és rekvizitumok nem naturalista igényűek, jelzésszerűen illusztrálnak tereket, erős vizuális hatás nélkül. A forgón megjelenő, majd eltűnő térrészletek dinamikájánál sokkal meghatározóbb a beékelt Rákosi-jelenetek statikus képi megfogalmazása. A kulisszákra vetített Rákosi-portré, előterében két létrán ülő báb-munkással, illetve a hatalmas, gesztikuláló Rákosi-sziluett könnyen dekódolható vizuális megfogalmazását adja a szereplők privát és társadalmi élettörténetét felügyelő, befolyásoló és beárnyékoló hatalomnak.

Az előadás hatástörténete

Az előadás a kritikai fogadtatás szempontjából megbukott. A kritikák elsősorban az adaptáció problémáit tárgyalták és a színészi játék hiányosságait is ezen keresztül értelmezték.10 A Galgóczi-regény hatástörténetéhez képest az előadás nemcsak alulteljesített, de az öt évvel korábban a téma kapcsán elindult diskurzusban is hátralépett: sematikusan ábrázolt egy társadalmi vitákat kiváltó rendkívül összetett problémát – a Rákosi-rendszer emlékezetét.11

A kritikák 1989-ben teljesen figyelmen kívül hagyták az előadás egyik legerősebb gesztusát, amely 2020-ben értelmezői kulcs lehet. Ruszt egy nagy temetési jelenettel zárja az előadást, gyászolók állnak egy koporsó körül és beszédeket mondanak. A történet szerint Dr. Simon Pál temetésén vagyunk 1956-ban. A Simon Pál figuráját ihlető mérnök, Papp Simon azonban 1970-ben halt meg – ezt a nézők is tudhatták. A temetési beszéd párhuzamot von a MAORT- és a Rajk-per között, illetve az előadás során a Rákosi-báb is a Rajk-ügyről beszélt. 1956 Rajk László újratemetésének éve volt. A bemutató után három hónappal pedig Nagy Imre újratemetésén fog egy Orbán Viktor nevű fiatalember a darabbeli Fiatalemberhez (Bagó Bertalan) hasonlóan tüzes beszédet mondani.

Az előadás adatai

Cím: Vidravas; Bemutató dátuma: 1989. március 9.; A bemutató helyszíne: Nemzeti Színház; Rendező: Ruszt József; Szerző: Galgóczi Erzsébet – Böhm György; Dramaturg: Bereczky Erzsébet; Díszlettervező: Csányi Árpád; Jelmeztervező: Vágó Nelly; Társulat: Nemzeti Színház, Budapest; Színészek: Juhász Róza (Rév Orsolya), Sinkovits Imre (Dr. Simon Pál), Hámori Ildikó (Emma asszony, Simon Pál felesége), Rubold Ödön (Smukk Tóni, ÁVH-s őrnagy), Béres Ilona (Karolina, Gyetvay Gáspár felesége), Fonyó István (Dr. Gyetvay Gáspár), Zolnay Zsuzsa (Mariska, Orsolya anyja), Vereczkey Zoltán (Rév Kálmán, Orsolya apja), Tahi József (Kálmánka, Orsolya bátyja), Trokán Péter (Jurek Sándor, ÁVH-s tiszt), Botár Endre (Ferkó bá’), Szokolay Ottó (Dr. Kanizsai, ügyvéd), Bősze György (Wurmfeld, elvtárs, tanácselnök), Somogyvári Pál (Ügyész), Versényi László (Bíró), Mezey Lajos (Kiss, házmester), Várnagy Kati (Kissné, Kiss felesége), Miklósy Judit (Vilma néni, handlé), Károlyi Irén (Panni néni), Pataky Jenő (Szónok), Bagó Bertalan (Fiatalember), Fáy Györgyi (Márta, házvezetőnő Emma asszonynál), Rajna Mária (Juli néni).

Bibliográfia

Ablonczy László. „Két Nemzetiben. Találkozás Ruszt Józseffel”. In: Ruszt József. A Föld lapos és négy angyal tartja. 42 év – 42 megszólalás. Veszprém: Veszprémi Petőfi Színház, 2004, 175–182.

Galgóczi Erzsébet, Böhm György. Vidravas. Budapest: OSZMI. 1989.

Gyáni Gábor. „Történetírói nézőpont és narratív igazság”. Magyar Tudomány, 2003/1., 20–22.

Huber Beáta. „Tran(s)zakciók. Ruszt József szertartásszínházának újraolvasása”. In Alternatív színháztörténetek. Alternatívok és alternatívák, szerkesztette Imre Zoltán, 174–204. Budapest: Balassi, 2008.

Koltai Tamás. „No, bátya, hol vagy?”. Élet és Irodalom, 1989. márc. 24., 19.

Mészáros Tamás. „A főszerepben: Rákosi”. Magyar Hírlap, 1989. március 18. 6.

Nánay István. Ruszt. Budapest: Új Mandátum, 2002., 100–106.

Nánay István, Tucsni András, szerk. Ruszt József. Zalaegerszeg, Független Színpad, 1982–1993. Zalaegerszeg: Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2014., 223–228

Rákosi Mátyás. „A Rajk-bandáról (Beszéd az MDP nagybudapesti aktívájának 1949. szeptember 30-i értekezletén.)”. In: Rákosi Mátyás. A békéért és a szocializmus építéséért. Budapest: Szikra, 1951., 153–192.

Róna Katalin. „Meddig még?”. Film Színház Muzsika, 1989. április 1. 15.

Ruszt József. „Merlini rögtönzés’95”. In: ruszt József. A Föld lapos és négy angyal tartja. 42 év – 42 megszólalás. Veszprém: Veszprémi Petőfi Színház, 2004, 257–262.

Szolláth Dávid. „Galgóczi Erzsébet szerepdillemái”. In: Művészet és hatalom. A Kádár-korszak művészete, szerkesztette Kisantal Tamás, Menyhért Anna, 24–43. Budapest: L’Harmattan, 2005.

  • 1: Galgóczi az 1949-ben, a MAORT-perben elítélt Papp Simon (alias Dr. Simon Pál) dokumentumalapú elbeszélését ötvözte egy a Képzőművészeti Egyetemről kizárt parasztlányról szóló fiktív, de autobiografikus elemekkel átszőtt történettel. „(…) [A] MAORT-ügy regényes ábrázolása abban az időben még némi vihart is kavart maga körül, miután pert akasztottak az írónő nyakába. Az egyik mellékszereplőben önmagára ismerő ávós tiszt ugyanis kifogásolta a regényben róla írottakat, a mű további kiadásaiból ezért törölni is kellett néhány sort. (…) A regény azonban nem pusztán Papp és a MAORT regényesen megformált históriája; olyan történetet mond el benne az írónő, amely a geológus, a geológus felesége, a kettőjük által megszemélyesített MAORT, valamint egy falusi kulákcsalád egymásba szövődő, egymást átható élettörténetét fogja egybe.” Gyáni Gábor, „Történetírói nézőpont és narratív igazság”, Magyar Tudomány, 2003/1., 20–22.
  • 2: „Egy Thibault-család kaliberű realista regény jelentette volna Galgóczi pályájának betetőzését, akit minden novelláskötete megjelenésekor figyelmeztettek is erre kritikusai. A szószólói szerep hitelesítését leginkább a reprezentatív nagyregény végezhette volna el.” Szolláth Dávid, „Galgóczi Erzsébet szerepdillemái”, in: Művészet és hatalom. A Kádár-korszak művészete, szerk. Kisantal Tamás, Menyhért Anna, 24–43. (Budapest: L’Harmattan, 2005), 38.
  • 3: Galgóczi hat kiadott színművéből kettőt mutattak be a hetvenes években – mérsékelt sikerrel. A főügyész feleségét 1970-ben (Kecskeméti Katona József Színház) és a Kinek a törvényé?-t 1977-ben (Győri Kisfaludy Színház).
  • 4: Nánay István nevezte így Ruszt pályájának 1987 és 1989 közötti időszakát. Vö.: Nánay István, Ruszt (Budapest: Új Mandátum, 2002), 100–106.
  • 5: Vö.: Ablonczy László, „Két Nemzetiben. Találkozás Ruszt Józseffel”, in: Ruszt József, A Föld lapos és négy angyal tartja. 42 év – 42 megszólalás. (Veszprém: Veszprémi Petőfi Színház, 2004), 175–182. Valamint Ruszt József, „Merlini rögtönzés’95”. in: ruszt József, A Föld lapos…, 257–262. 1993-ban Ruszt pályázatot nyújtott be a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, amit nem sokkal később visszavont. Vö.: Nánay István, Tucsni András, szerk., Ruszt József. Zalaegerszeg, Független Színpad, 1982–1993. (Zalaegerszeg: Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2014), 223–228.
  • 6: Az előadás 130. percében hangzik el Orsolya motivációs tételmondata: „Azt hittem, kiemelkedhetem a környezetemből!” Galgóczi Erzsébet, BöhmGyörgy, Vidravas. (Budapest: OSZMI, 1989), 92. Mivel ez, a regényben meghatározó narratíva az adaptációban csonkolva, az előadásban pedig teátrális súly nélkül jelenik meg, a szövegrész üres sablonná válik.
  • 7: A Rákosi-korszak három hírhedt koncepciós tárgyalása volt a MAORT-, a Mindszenty- és a Rajk-per. Vö.: Rákosi Mátyás, „A Rajk-bandáról (Beszéd az MDP nagybudapesti aktívájának 1949. szeptember 30-i értekezletén.)” in Rákosi Mátyás, A békéért és a szocializmus építéséért, (Budapest: Szikra, 1951), 153–192.
  • 8: Ruszt előadásainak formanyelvéről bővebben ld.: Huber Beáta, „Tran(s)zakciók. Ruszt József szertartásszínházának újraolvasása”, in Alternatív színháztörténetek. Alternatívok és alternatívák, szerk. Imre Zoltán, 174–204 (Budapest: Balassi, 2008)
  • 9: A színlap a szerepnevek között elsőként tűnteti fel Rákosi Mátyást, de az őt alakító színész neve helyén egy „+” szerepel. Rákosi szövegei bejátszásként hangzanak el, paródiaszerűen, Koltai Tamás szerint Ruszt József hangján. Vö.: Koltai Tamás, „No, bátya, hol vagy?”, Élet és Irodalom, 1989. márc. 24., 19.
  • 10: „(…) Galgóczy (sic!) regényének politikai hatása, töltete éppenhogy a történet realisztikus kibontásában rejlik. (…) Ez a dráma csak a színészekben történhet meg, csak a konkrét helyzetekben játszódhat le. Ruszt pedig nem fordít rájuk kellő figyelmet.” Mészáros Tamás, „A főszerepben: Rákosi”, Magyar Hírlap, 1989. március 18. 6. „Méltatlan lenne azon töprengeni, mi a színész föladata, lehetősége efféle előadásban. Ők valamennyien épp annyit tesznek, amennyit szerepük, pontosabban szerepvázlatuk kíván. (…) S természetesen éppoly sematikusak, mint maga a színmű.” Róna Katalin, „Meddig még?”, Film Színház Muzsika, 1989. április 1. 15.
  • 11: „(…) [A]mi a Nemzeti Színházban látható, erősen emlékeztet az ötvenes évek közvetlen politikai hasznosságra törő, s utóbb a sematizmus kategóriájával megbélyegzett agitációs és propaganda (…) színházára.” Koltai, „No, bátya…”, 19.