Bár a valóságot az élet közvetlen tapasztalatának gondoljuk, hozzáférni mégsem ilyen egyszerű, hiszen „közénk és az élet közé állt az ideológia” (Petri György). Olyan ideológiáról van szó, amely világtörténelmi perspektívákat rajzol a generációk köré, s ha meg akarjuk érteni ezeket a generációkat, vissza kell nyúlnunk a második világháború utáni valóságértelmezés rendjéhez. Az összedőlt országban 1945 tavaszán a valóság megélésének szenvedélye veszi körül a túlélőket. A valóságnak ez a szenvedélyes akarása az élet közvetlen megtapasztalásából ered, elsősorban építkezést jelent, az intézményi és az emberi viszonyaikban is szétesett közösségek helyreállításába vetett hitet. Aki túlél, annak ez az egyetlen lehetősége, hogy megértsen valamit, mert a nyelv, a pszichológia, a hermeneutika szövete semmivé foszlott, csak a színház, „az igazságok előállításának eszköze” (Alain Badiou) maradt valóságként. Ez a könyv a háború utáni Magyarország meghatározó színházesztétikai jelenségeit mutatja be a valóságépítés módszereinek és a színházi emlékezet folyamatának feltárásával. Ezekben az években a realizmus egyszerre politikai direktíva és esztétikai akarat; a könyv mindezt az államosítás körüli években színházvezetői pozícióban megszólaló alkotók írásainak elemzésével, életművük hatástörténeti feltárásával világítja meg. A könyv alapító mestereknek tekinti Gáspár Margitot, Gellért Endrét, Hont Ferencet, Major Tamást és Várkonyi Zoltánt, s erre az öt, szenvedélyesen realista színházcsinálói életműre fókuszál. A korszakmonográfia az ő gondolataik, művészi gyakorlatuk terjedését és alakulását követi. A Valóság szenvedélye mindemellett számos érvet sorakoztat fel azon hipotézis mellett, hogy a színházi emlékezet praxisa kiemelkedik a múltértelmezés és az emlékezetpolitika rutineljárásai közül, s más művészeti-kulturális produktumoknál több figyelmet vonz, gazdagabb megértési mintázatokat kínál. A könyv kapható a Katona József Színház könyvesboltjában és megrendelhető a kiadónál (info@theatron.hu).