A „Második tekintet” című kötet hét tanulmánya 20. századi magyar színháztörténetből meríti témáit és példáit, Bajor Gizi 1930-as évekbeli alakításaitól és Németh Antal rendezői programjától Monori Lili 1990-es évekbeli neoavantgárd színházi gyakorlatáig. A tanulmányok egyaránt vizsgálnak kanonizált és feledésbe merült előadásokat, miközben a színészi játék kutathatóságáról, a rendezői színház kísérletező kedvéről, a női rendezők helyzetéről, valamint színházi emlékezet és hatástörténet kérdéseiről gondolkodnak. És bár nemcsak tárgyukban, hanem módszereikben is különböznek – van köztük pályakép és Philther-elemzés is –, mégis párbeszédbe lépnek egymással: alakok, előadások, játékgyakorlatok kapcsolódnak össze bennük.