Theatron
Theatron 1998 óta rendszeresen megjelenő, az ERIH PLUS által jegyzett színházelméleti és -történeti periodika, mely a kortárs színháztudomány magyarországi eseményeinek vagy fókuszának magyar és (évente egy számmal) angol nyelvű megjelentetését vállalja.
A Theatron annak a tudományos felismerésnek ad terepet, mely szerint a színház minden korban megteremti saját kritikáját, akár napi, akár tudományos szinten, és saját átalakulásaival folyamatosan változtatja a róla szóló gondolkodás nyelvét, szerkezetét, irányultságát. Ezt a változást dokumentálja a Theatron, amikor a jelen színházának megfogalmazható jelenségeit, esetleges tendenciáit nagyobb elméleti rálátással a történeti hagyomány és a kortárs értelmezési szokásrend keretébe illeszti.
Theatron olyan nyilvános és nyitott terep, ahol a kortárs színház által provokált kritikai közelítések, a színháztörténeti tradíció újraértelmezése és újraértékelése, valamint a hagyományos színházolvasási mód(ok) rendszeres átalakítási kísérletei jelennek meg.
A Theatron 2020 óta megjelent számai elérhetők a Central and Eastern European Library (CEEOL) honlapján keresztül is.